A Gyökércsakra ásványai, kristályai

A csakráinkat nagyon sokféle módon harmonizálhatjuk, ennek egyik módja lehet az, hogy az adott csakrának megfelelő ásványi köveket, kristályokat alkalmazunk. A kristálygyógyítás szoros kapcsolatban áll más holisztikus gyógymódokkal, például a színterápiával, mely arra épül, hogy a szivárvány egyes színei különböző fizikai, érzelmi és spirituális hatással vannak az emberre: a kristályoknak a különleges színükön alapuló kiválasztása fontos szerepet játszik mindkét gyógymódban. Az emberi test hét energiaközpontjára, az ún. csakrákra is pozitívan hatnak a kristályok, hiszen segítségükkel a test energiái megtisztulnak, egyensúlyba kerülnek és feltöltődnek. A kristálygyógyításban a kristályok kiválasztását a színük és a csakrák energiájához fűződő kapcsolatuk együttesen határozza meg.

A gyökércsakra kristályai: minden vörös kő, mint például a gránát, a vörös jáspis, a rubin, a vérkő (belül vörös) és a fekete kövek, mint például a fekete ónix, a füstkvarc és a fekete turmalin.

Ezen kívül vannak olyan kövek, kristályok, amelyek csak úgy megszólítanak és aztán kiderül, hogy tökéletesek arra a célra (történetesen a gyökércsakra harmonizálására), amire szeretnéd. Nekem két ilyen ásvány volt, a megkövesedett fa és a bronzit, amelyeknél éreztem azt a hatalmas, elemi erőt, amelyet a Föld tud adni nekünk, éreztem a végtelen nyugalmat és türelmet, egyfajta stabilitást és belső erőt.

És aztán vannak olyan ásványok is, amelyek több csakrára is hatnak, például a gyönyörű vörös korall, amely a gyökércsakrán kívül a szakrális csakrára is hatással van.

MEGKÖVESEDETT FA

A megkövesedett fa a mikrokristályos kvarc egy szokatlan megjelenési formája. Évmilliók alatt keletkezett: egykor egyes fák ősi lápokba süllyedtek, ahol az őket betemető sárréteg alatt az idők során fosszilizálódtak. A fa eredeti sejtjeinek helyét kristályos szilícium-dioxid részecskék vették át: a fa évgyűrűi még kivehetők ugyan, ám maga a fa már megkövesedett.

A megkövesedett fa a lassú változás, a fejlődés szimbóluma. A türelem megtestesítője, emellett a gyors energiakitörések helyett a lassú, stabil továbbfejlődés értékelésére ösztönöz. Ennek köszönhetően lecsendesíti impulzusainkat, és segítségével képesek leszünk elfogadni, hogy a dolgok megvalósításához néha bizony idő kell.

Gyökereink megerősítése

A megkövesedett fa remekül használható a gyökércsakra megnyugtatására és egyensúlyba hozására, főleg, ha a kezelést kapó személy szétszórt vagy feszült és ideges. A has vagy a gerinc alsó részére helyezve a megkövesedett fa segít az adott személy energiáinak stabilizálásában azáltal, hogy még jobban elmélyíti a Földhöz fűződő kapcsolatát.

                                        

HEMATIT

A hematit egy vas-oxidból álló érc. Ha őrölt formában vízzel elegyítjük, az eredmény az emberi vér színét meghatározó hemoglobinéhoz hasonló árnyalatú, vörös folyadék lesz – innen kapta a nevét.     A csiszolt hematit sima, ezüstszürke, fémes csillogást kap; annak ellenére, hogy ásvány, elsőre megolvadt fémnek tűnik. Más kristályokhoz viszonyítva nagy súlya van.

Az ősi időkben a hematitot gyakran hordták magukkal az emberek erőt és védelmet nyújtó talizmánként. A kő a mai kristálygyógyításban is hasonló szerepet játszik: energiája leföldel és stabilizál, ezáltal segít megszabadulni a szorongástól és a zavarodottság érzésétől. Hatékonyan meg tudja erősíteni a gerinc alsó részénél található gyökércsakrát. A hematit nagy hasznára válik azoknak is, akik mindig el vannak veszve saját gondolataikban, és arra van szükségük, hogy visszatérjenek a realitások talajára.

A biztonság érzése

Ha egész nap magunknál tartjuk a hematitot, jelentős segítséget kapunk általa a munkánkhoz, továbbá energiamezőnkbe nem fognak tudni behatolni a negatív energiák. A hematit bátorságot is nyújt, például egy állásinterjú vagy egy fontos feladat előtt. A hematit a vérkeringést serkentve felmelegíti a testet, hogy az készen álljon a szükséges lépések megtételére.

A hematit által közvetített üzenet a következő: higgy magadban!          

                                 

OBSZIDIÁN

Az obszidián egyfajta üveg, mely a vulkáni tevékenység során felszabaduló hő hatására jött létre; alapvetően a lávafolyamok szélén alakult ki, víz jelenlétében. Az embert az őskor óta lenyűgözi ez a kristály. Az USA déli részén több ezer olyan nyílhegy került elő, amelyeket borotvaéles peremű obszidián szilánkokból készítettek. Az obszidián az őskor egyik kedvenc eszközének számított, emellett mágikus kőnek tartották, és az egykori javasemberek energiapajzsként és az erő szimbólumaként egyaránt használták.

Az obszidiánnak több fajtája (fekete, ezüst vagy aranyobszidián, szivárványobszidián, hópehely-obszidián, mahagóni-obszidián) is létezik, és mindegyiknek megvan a maga sajátos gyógyhatása.

Spirituálisan az obszidián a saját árnyoldalaink valós természetének felismerésében és azoknak újra a saját lényünk részévé való visszaolvasztása által a személyes integritás helyreállításában segít. Így érhetjük el „a harcos makulátlanságát”, a szellemi sebezhetetlenséget és szabadságot. Ily módon visszaszerezhetjük az elfeledett készségeinket is, érzékelésünk pedig a tisztánlátásig élesedhet.

Lelkileg a sokkokat, félelmeket, blokkokat és traumákat oldja. Élénkít, elevenít és újra előhozza a mélyből az eltemetett képeket. Feltárja érzésvilágunk addig nem is sejtett mélységeit, segít leküzdeni a megszállottságot és a rögeszméket.

Megtisztítja a légkört a negatív szellemi behatásoktól és megvés a szellemi támadásoktól.

VÖRÖS TIGRISSZEM

A tigrisszem a mikrokristályos kvarc egyik formája, ami rostos szálakból álló rétegekben keletkezik. A szálak egymásra tükrözik a fényt, amitől csillogó macskaszem hatás lép fel. A tigrisszem leggyakoribb színváltozata az aranysárga.

A vörös színű tigrisszem felmelegíti a gyökércsakra energiáját: a gerinc alsó részére helyezve energiával és életerővel tölti fel az egész testet. Különösen pozitív hatást tapasztalhatunk, ha télen viseljük vagy magunknál tartjuk, hiszen ilyenkor a test energiái hajlamosak lehűlni és megfogyatkozni. Emellett nők és férfiak esetében is kiválóan stimulálja a gyökércsakra nemzőszervekhez kapcsolódó energiáit.

BRONZIT

A bronzit a nyugalom köve. Oldja a stresszt, a belső feszültséget; belső nyugalmat ad és növeli a tetterőt.

A bronzit valódi erőssége az, hogy segít egyszerűen csak „létezni”, belépni a cselekvésnélküliség dinamikus állapotába, és teljes nyugalommal ajándékoz meg. A bronzit megerősíti az ítélkezés nélküli tisztánlátás képességét, rámutat a legfontosabb döntéseinkre, és segít határozottan cselekedni. Segít, ha úgy érezzük, tehetetlenek vagyunk egy ellentmondásos helyzetben, vagy olyan események szorításában, amelyek felett nincs hatalmunk, mivel erősíti a magabiztosságot és helyreállítja az önuralmat és higgadtságot.

GRÁNÁT

Nagyon sokféle színű és típusú gránát létezik. Ez a kristály vulkanikus kőzetekből jött létre szerte a világon. A kristály neve a gránátalmára utal, ugyanis a gyümölcs apró, ragyogó piros magjai pontosan olyanok, mintha csillogó vörös ékkövek lennének.

A gránát különleges és egyedi vörös energiával rendelkezik.  A gránátalmát a termékenységgel, a bőséggel és az életenergiával szokás összekapcsolni. Mindezen tulajdonságok a gránátban is megvannak, így támogatva a kreativitást és az olyan női tevékenységeket, mint a szülés vagy a másokról való gondoskodás.

A gránát remekül együtt tud működni a gyökércsakrával, ami szoros kapcsolatban áll az élet és az energia forrásaként tisztelt anyaméhhel. Melegséggel és energiával tölti fel a nemzőszerveket, és menstruáció idején különösen érdemes vele meditálni, illetve a kőre összpontosítani, hogy ezekben a napokban közelebb érezhessük magunkhoz a Föld támogató erejét.

A Földeljük magunkat

A kristálygyógyítás során a gránátot helyezhetjük a gyökércsakra vonalába, a szeméremcsont fölé vagy a térdek közé, illetve, ha a kezelésben részt vevő személy a hasán fekszik, akkor a gerinc alsó részére. Bárhová tesszük is, a gránát energiával tölti fel a gyökércsakrát. A gránát ugyanezeket az energiákat a férfiakban is kiválóan fel tudja lendíteni: hatására a férfiak sokkal összeszedettebbnek érzik magukat, emellett a kő a biztonság és a földeltség érzetével tölti fel őket.

KORALL

Az ókori rómaiak a piros nemeskorallt a tenger „vörös aranyának” nevezték. Vörös színét a vérrel, az élettel hozták kapcsolatba. Úgy tartották, hogy aki ilyen követ visel magán, annak életereje megsokszorozódik. Az égőpiros korall boldogságot és szerencsét jelent.

A vörös korall a legyengült szervezetnek ad erőt, fokozza az aktivitást és a munkakedvet, javítja az állóképességet. Kiegyensúlyozottságot biztosít az ékszer viselőjének. A vörös korall jó hatású vérkeringési zavarok, vérszegénység esetén.

A vörös korall az anyaságot szimbolizálja. Úgy gondolták, hogy minden várandós anyának viselni kell egy vörös korall nyakláncot, fülbevalót vagy medált, mert ez biztosítja a gyerek egészséges fejlődését az anyaméhben. A vörös korallt érdemes használni meddőség, menstruációs zavarok, veszélyeztetett terhesség esetén. Fokozza a szexuális vágyat, könnyíti a szülést. Hatással van a petefészek működésére, enyhíti a klimaxos panaszokat.

A kristályokból készült ékszerek megvásárolhatók. 

Ha valamelyik megtetszett vagy érzed, hogy szükséged lenne a támogató erejére, meg tudod nézni, fel tudod próbálni a Santosha Segítő térben.

Mogyorósi Szilvi: 0630/487-11-27, segitoter@gmail.com

Felhasznált irodalom:

Michael Gienger: A kristálygyógyászat tankönyve

Judy Hall: Varázslatos kristályok

Jennie Harding: Titkok nélkül – Kristályok

Santosha Segítő tér